Hajnalban már nem találták az ágyában, idén másodszor tűnt el. A házat rohanvást körbefutva kiderült, magával vitte a papa rozzant Sokol rádióját, egy rozsdás sarlót, két üveg baracklekvárt és az öreg diódarálót, aminek már a tekerője is lejár. Személyigazolvány és a pénztárca 1200 Ft-tal, jól elzárva a kredenc fiókban pihent. Ezúttal olcsón megúszták. A rigli a szoba ajtaján érintetlen. Az ablakon mászhatott ki, mindig talál valami új egérutat ez a lány. Régóta a levegőben volt ez a szökés, gyakran elábrándozott a veteményes felett, és órákig állt szótlanul a kapura támaszkodva, bámult kifelé az utcára, csak a mezítelen lábait váltogatta a szeptemberi porban. Egyre kevesebbet evett, és csak rosszkedvű morgásra telt tőle. Olyan volt ez a szökés, mint a többi, halálbiztos, éppen csak az ideje kérdéses.

Ropogós januári fagyban állított haza, ugyanabban a rövid kis ruhában, amiben elment. Útját kutyaugatás kísérte. Estefelé járt az idő, mikor behajtotta a kiskaput, és nesztelen léptekkel a kutyaólhoz szaladt. Megölelgette és megcsókolta az öreg jószágot, majd benyitott a konyhába. Az öregek felnéztek a TV műsorból, valami zenés badarságot adtak, de egyikük sem nézte, gondolataik messze jártak. Akár el is vihették volna a tetőt a fejük fölül, nem biztos, hogy észrevették volna. A lány a kályhához ugrott, és a lábait felhúzva rákucorodott a padkára, majd kezeivel dörzsölgetve igyekezett őket mielőbb felmelegíteni. Másnap a mama kézenfogta a lányt, és bebuszoztak a városba, a nőgyógyász már soron kívül fogadta őket. Ej, te lány, korholta kedvesen, merre jártál már megint, miért keseríted szegény, öreg szüleidet. Az nem válaszolt, csak mosolygott befelé, közben a váróban talált fogamzásgátló tabletta szórólapját gyűrögette; kackiás bajszot és bozontos szakállat rajzolt unalmában a 100 foggal mosolygó modell arcára. A doktor megpaskolta a vizsgáló szék ülését, és a lány úgy ugrott fel rá, mint a vásárban a kantárra kötött pónira.

Ez alkalommal késő volt. Túl volt a 12. héten, meg kell szülni, nincs mese. A mama az első pillanattól fogva tudta, ő és a papa túl öregek már, nem tudják felnevelni, majd az állam gondoskodik róla, találnak neki szerető szülőket. A papa egy második riglit szerelt a szobaajtóra, kívülről persze, a redőnyt leeresztették, és a kötelét levágták. A lány mintha észre sem vette volna a terebélyesedő hasát, továbbra is bemászott a kutya mellé az ólba, és mezítláb kergette a csirkéket a csípős tavaszi harmatban. Lassan már csak a mama otthonkái mentek rá, mégis minden reggel felemelte a szék háttámlájára hajtott rövid, virágos ruhát, és belebújt. Hasán felpöndörödött az anyag, és látni engedte fényes, feszülő bőrét.

Egy májusi reggel sarokra tárva találták az ajtót. Hogy nyitotta ki a zárt, ki érti, eddig nem tudta, hogy működik. A papa kockás plédjét, amivel fázós lábait takargatta a kályha előtt, magával vitte. A kiskapun túl keskeny, véres-nyákos sorvezető mutatta, merre szökött. Azt követték egészen a falun túlra, a földekig. Ott elvesztették a nyomot. Egy hang azonban tovább vezérelte őket, egészen a zsenge kukoricaföldig, ahol rátaláltak. A növények között feküdt, mozdulatlanul. Mellette, a kockás plédbe csavarva magzatmázasan, véresen, keservesen sírt az újszülött csecsemő. A sarló kettejük között hevert, a köldökzsinór azzal vágták el. A lány már nem élt, lábainál a föld vértől nedves. A mama felnyalábolta a csecsemőt, és buszra szállt vele. A városba vitte a nőgyógyászhoz, intézze a sorsát tovább olyan, aki tudja, hová kell ilyenkor fordulni. A temetésen a nők sírtak, a férjeik pedig feszengetek. Melyikük okozta végül a tragédiát, sosem fog kiderülni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.